Nemzetközi labdarúgás

Hármat kapott otthon a Ferencváros a Ludogorectől – Frissítve

A Ludogorec 3-0-s győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek csütörtöki második fordulójában.

A vendégek 37 másodperc elteltével szereztek vezetést Jody Lukoki góljával, majd a 40. percben Rafael Forster egy óriási szabadrúgással duplázta meg az előnyt. A bolgár együttes Dragos Grigore kiállítása miatt a 43. percben emberhátrányba került, ennek ellenére a Ludogorec a 64. percben Forster második találatával eldöntötte az összecsapást.

A két együttes nyáron már találkozott egymással, a magyar bajnokcsapat júliusban a Bajnokok Ligája selejtezőjében meglepetést okozott azzal, hogy az első fordulóban először hazai pályán 2-1-re, aztán pedig idegenben 3-2-re legyőzte a nála magasabban jegyzett bolgár riválisát. A Ferencváros 5419 nap elteltével játszott újra saját közönsége előtt főtáblás európai kupamérkőzést.

""
Fotó: Sport365.hu/Bakonyi Péter

A második számú európai kupasorozat csoportküzdelmeit a Ferencváros az Espanyol otthonában elért 1-1-es döntetlennel kezdte, míg a Ludogorec otthon ütötte ki 5-1-re a CSZKA Moszkvát.

Első ferencvárosiként Dibusz ért bele a labdába a meccsen, a válogatott hálóőrnek viszont 37 másodperc után a hálóból kellett kiszednie a játékszert egy rendkívül formás támadás végén. A zöld-fehérek kapusa két ziccer védésével tartotta meccsben csapatát, miközben a támadók játékából hiányzott a kreativitás és a lendület. A vendégek öt perccel a félidő vége előtt Rafael Forster bődületes szabadrúgásgóljával megduplázták előnyüket, viszont emberhátrányba kerültek a második sárga lapját begyűjtő Grigore kiállítása miatt.

""
Fotó: Sport365.hu/Bakonyi Péter

A fordulás után a Ferencváros vette át az irányítást, az első helyzetre tíz percet kellett várni, ekkor Nguen lövését védte a vendégek kapusa, Isael pedig a kipattanót "kihagyhatatlannak" tűnő helyről hagyta ki. Néhány pillanattal később újra Nguen harcolt ki magának egy lehetőséget, de Iliev ezúttal is hárított. A találkozó aztán a 64. percben eldőlt, a vendégek gyakorlatilag először jöttek át a zöld-fehérek térfelére, és egy szöglet után Rafael Forster második gólját szerezte.

""
Fotó: Sport365.hu/Bakonyi Péter

A hajrában a Ferencváros már csak a szépítés reményében támadott, de végül a becsületgól sem jött össze.

Szerhij Rebrov vezetőedző csapata a vereséget követően egy pontjával harmadik helyen áll a négyesben, az október 24-i harmadik fordulóban pedig a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkva vendége lesz.

""
Fotó: Sport365.hu/Bakonyi Péter

"Azt mondtam a játékosoknak, hogy ez egy másik szint, minden egyes hibánkat megbosszulja az ellenfél. Gyors gólt kaptunk, amely után ugyan kialakítottunk helyzeteket, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Hiába győztük le kétszer ezt a csapatot, ettől még egy rendkívül erős együttes. Most a bajnokságra kell koncentrálnunk, hiszen fontos mérkőzés vár ránk a Honvéd ellen" – nyilatkozta Szerhij Rebrov, az FTC ukrán trénere.

""
Fotó: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images

"Nagyon jól játszottunk, minden játékosunknak gratulálok. Jó dolog rögtön az első támadásból gólt szerezni, ez mindig pluszt ad a csapatnak, de sokkal rutinosabbak vagyunk, így azt gondolom, akkor is nyertünk volna, ha nem szerzünk ilyen korán gólt. Amennyiben a következő mérkőzésünket megnyerjük, biztosan továbbjutunk" – mondta a találkozót követően Sztanyiszlav Gencsev, a Ludogorec vezetőedzője, aki a júliusi BL-párharcban még csak segítőként ült a kispadon.

""
Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A csoport másik mérkőzésén az Espanyol 2-0-ra verte idegenben a CSKA Moszkva együttesét.

 

Nagyon csalódottak a Ferencváros futballistái

Dibusz Dénes szerint a befejezéseknél voltak pontatlanok.

 

Európa-liga, H csoport, 2. forduló:
Ferencváros-Ludogorec (bolgár) 0-3 (0-2)
—————————————-
Groupama Aréna, 16 163 néző, v.: Bartosz Frankowski (lengyel)
gólszerzők: Lukoki (1.), Rafael Forster (40., 64.)
piros lap: Grigore (43.)
sárga lap: Heister (26.), illetve Grigore (28., 43.), Lukoki (43.)

Ferencváros:
————
Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Frimpong, Heister – Sigér (Szihnyevics, 73.), Haratyin – Zubkov (Varga R., 79.), Nguen, Isael – Boli (Skvarka, 73.)

Ludogorec:
———-
Iliev – Cicinho (Ikoko, 69.), Grigore, Rafael Forster, Nedjalkov – Lukoki (Goralski, 57.), Anicet Abel, Badji, Wanderson – Keserü, Marcelinho (Moti, a szünetben)

Fotó: Kovács Tamás/MTI